UROLÓGUS SZAKORVOS
Orvosi diplomámat 2012-ben szereztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Pályámat a Szent János Kórház Urológia Osztályán kezdtem, majd 2014. óta az ország egyik legelismertebb urológiai osztályán, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban dolgozom. Urológia szakvizsgát 2018-ban szereztem. Tagja vagyok az Európai Urológiai Társaságnak (EAU) és a Magyar Urológiai Társaságnak (MUT). Több budapesti magánrendelőben jelenleg is dolgozom.
Mikor hallgató koromban megismerkedtem az urológiával, magával ragadott a szakma sokszínűsége, hiszen a páciens panaszai mögött megbúvó kóroki tényezőket az egyik legszélesebb eszköztárral tudjuk megszűntetni. Egyszerre találkozhatunk a klasszikus nyílt műtétek mellett a laparoscopos (és robot asszisztált), a mikrosebészeti- és egészen más szemléletmódú felső és alsó húgyutak endoscopos műtéteinek sokaságával, melyek mellett a testen kívüli lökéshullám terápia (ESWL) is említést érdemel.
Azok közé a szerencsés emberek közé tartozom, akik munkájuk során a legkülönfélébb kórképekkel találkozhat, azonban ezek mellett mégis a veseköves betegek felé irányul a figyelmem.
Fontosnak tartom a teljeskörű betegtájékoztatást és azt, hogy pácienseimet a legfrissebb szakmai ajánlások szerint lássam el. Célom, olyan bizalmi kör kialakítása pácienseimmel, ahol őszintén megnyílhatnak, ezáltal személyre szabott kezelést tudjak nyújtani számukra.
Szakterületem
– vesekő sebészet
– vesekő megelőzés
– húgyhólyagtumor és prosztata húgycsövön keresztüli eltávolítása
– laparoscopos műtétek
Szabadidőmet legszívesebben a családommal töltöm, Dunaharasztiban élek a feleségemmel és két kislányommal.
Dr. Dér János
Vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén!
2330 Dunaharaszti, Baktay Ervin tér 3.a
Recepció a Suri-ház emeletén található
Hétfőtől péntekig 8:00 -20:00-ig.