Suri Medical black

Dr Ujvári Béla

Ortopéd-traumatológus szakorvos

Az orvoslás iránti érdeklődésem már tizenéves koromban megmutatkozott, kezdetben inkább a hivatás különleges és misztikus világa vonzott. Az általános iskola utolsó évében ez az érdeklődés fokozatosan erősödött és tudatosabbá vált. Édesapám orvos barátjának inspirációjára végül a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának biológia tagozatát választottam, hogy megalapozzam az orvosi pályára vezető utamat.

2011-ben sikerrel felvételiztem a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karára, ahol 2017-ben szereztem általános orvosi diplomát.
2019-ben kezdtem meg ortopédia-traumatológia szakképzésemet Budapesten, az Észak-Pesti Centrumkórházban, és 2025-ben kiválóan megfelelt minősítéssel szereztem szakvizsgát.

Képzésem során széleskörű gyakorlati tapasztalatot szereztem az egyszerű végtagsérülések ellátásától a súlyos sérült betegek sürgősségi ellátásáig. Számos hazai és nemzetközi kongresszuson vettem részt előadóként és hallgatóként. 2023-ban sportsebészeti tanulmányúton jártam Görögországban, ahol modern ortopédsebészeti műtétekben vehettem részt és szélesíthettem látókörömet nemzetközileg is elismert orvoskollégák mellett.
A betegellátás során kiemelten fontosnak tartom, hogy elegendő időt szánjak a páciensre, holisztikus szemlélettel közelítsek a problémáihoz – figyelembe véve életvitelét – és gördülékeny, bizalmon alapuló együttműködést alakítsak ki.
Szakmai fókuszom a térdízületi sérülések diagnosztikája, kezelése és rehabilitációja, különös tekintettel a sportolók ellátására.

Pácienseimet szeretettel várom minden mozgásszervi panasszal, legyen szó:

Szakterületek

Felnőtt ortopédia

Galéria

Suri Medical black

Foglalj időpontot!

Vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén!

CÍM

2330 Dunaharaszti, Baktay Ervin tér 3.a
Recepció a Suri-ház emeletén található

BEJELENTKEZÉS

NYITVATARTÁS

Hétfőtől péntekig 8:00 -20:00-ig.